Szakmai ismertető a projekt fenntartási időszakában lakosság számára elérhető programok a résztvevő települések vonatkozásában
Konzorcium vezető: Kerekegyháza Város Önkormányzata
Konzorciumi tagok: Kunadacs Község Önkormányzata
Ladánybene Község Önkormányzata
Kunbaracs Község Önkormányzata
Támogatás összege: 43 000 000 Ft
Támogatás mértéke: 100%
A TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00006 azonosítószámú projekt keretein belül, úgy a projekt végeztével, projekten kívül is szeretnénk elérni, hogy a helyi közösségek kezdeményező- és cselekvőképessége fejlődjön, közösségi szerepvállalásuk erősödjön.
A helyi identitás megerősítésével és az aktív közösségi élettel elsődleges célunk csökkenteni az elvándorlást, helyben maradást, együvé tartozást. Továbbá az eddig rejtett, a közösség számára nem elérhető, de a közösség tagjainál „megbújó” hagyományok, kulturális, természeti értékek feltárása, integrálva a jelenleg a birtokunkban lévő tudással, annak érdekében, hogy a közösség látható értékei minél gazdagabbá váljanak. Célunk a jelenlegi civil aktivitásunk fenntartása, megerősítése a projekt keretében foglalkoztatott szakemberek munkája által, valamint a helyi lakosok aktivitásának növelésén keresztül, valamint a települések között már meglévő kapcsolat erősítése, továbbá a település lakosai közötti kulturális és gazdasági együttműködések létrejövetelének érdekében.
Ennek érekében a pályázatból a következő programok kerülnek projekt lezárását követően, a fenntartási időszakon belül is megvalósításra.
